Éppen nagy karácsonyi ajándék mizáriában vagyok. Az a helyzet, hogy barátomnak egy nyakláncot rendeltem EBayről (mert neki mindenképpen hordás nyaklánc kellett...) és még nem jött meg. Nos, tudni kell hogy mi nem nagyon fogunk találkozni karácsony előtt - valószinűleg csak most pénteken, amikor elmegyünk mozizni meg a szilveszter. Mindenesetre, nem jött még meg a nyaklánc, és nem akarok úgy eléállni, hogy nincs a kezemben semmi. Gondoltam rá, hogy készitek neki egy saját kezűleg kötött sálat, de nem tudok kötni. Találtam egy ujjal kötős akármit, de az meg nem lett valami jó, bár igyekszem. Jó lenne, mert tudom hogy ennek talán még jobban is örülne mint annak a nyakláncnak, meg azt a fonalat is vettem meg, amit kinézett.

Amúgy nem tudom, feleanyira nincs karácsonyi hangulatom mint mondjuk tavaly volt. Lehet azért sem, mert épitkezünk és igy a karácsonyozás elmarad. Maximum annyi lesz hogy fel lesz állitva egy fa, meg talán lesz karácsonyi vacsora. Furcsa lesz, de mindenki azt mondja, hogy megéri, tehát nem panaszkodom. Leginkább az idegesit fel, hogy Kiflimmel sem tudok találkozni a szünetben nagyon, nem hogy együtt karácsonyozzunk. És őszintén szólva még jövőre sem fogjuk tudni megoldani ezt, sem a későbbiekben, bármennyire is állitja, hogy de, menni fog. Tudom, hogy másoknak gondolom kisebb gondjuk is nagyobb ennél, de nekem a karácsony nagyon sokat jelent, és a barátom is, és az, hogy ennyire el vagyunk lehetetlenitve... Borzasztóan emészt.

Igen, ez most egy Kiflis bejegyzés lesz, mert nagyon nem voltam jól az elmúlt egy hétben. Tudom, hogy leginkább az én hülye féltékenykedésemmel van a baj (és leginkább azért, mert az egyik barátjára vagyok féltékeny), de vannak dolgok amiket nem tudok lenyelni szó nélkül. Vagyis, de, egy ideig megy, aztán kiakadok. Olyannyira, hogy pénteken majdnem szakitottunk, holott el nem tudnám képzelni nélküle. Ettől függetlenül piszkosul idegesit, hogy bár pénteken ez volt, meg is beszéltük, viszont szombaton gyakorlatilag ugyan azt megcsinálta. Nem azzal van a bajom, hogy a barátaival van, hanem azzal, hogy mindig akkor, amikor velem lehetne. Úgy, hogy tisztában van azzal, hogy az iskolán kivül szinte sosincs máskor időnk egymásra. Ilyenkor pedig akaratlanul is megfordul a fejemben, hogy nem is szeret igazán.

Ezeken a gondolatokon kivül nagyon jó hangulatban telt el ez a hétvége. Sikerült kicsit kiengednem a feszültséget, nagyon sokat beszélgettem mindenkivel, kicsit mintha tényleg megnyiltam volna a Világ felé. Furi amúgy, mert pénteken konkrétan annyira össze voltam törve hogy mindenki csak annyit látott, hogy bandukolok erre meg arra, oda-vissza az iskolában és még én sem tudom, hogy mit akarok. Ami, megjegyzem, teljesen igy van.

Egyre kevésbé érdekel minden. Nem tudom, mi szeretnék lenni, nem tudom, mit akarok kezdeni magammal. Vagyis, ami azt illeti, de, tudom, de ez nem opció. Nem tehetem meg, hogy gimi után kimegyek Malajziába egy évre, csak mert nekem éppen önkénteskedni van kedvem. Egyrészt szükségem volna arra, hogy visszarázódjak és újra elkezdjem használni az angolt, meg ugyebár a pénz-kédés is, mert oda azért ki is kellene jutni valahogy. Gondolkoztam azon is, hogy kimegyek gimi után a nyáron Angliába, hogy megnézzem, milyen ez az egész önkénteskedés meg külföldön élés, meg hogy mennyire tudok úgy élni, hogy teljesen a magam ura vagyok. De ez se hiszem, hogy összejönne...

Nem tudom még, mi lesz velem. Januárban elmegyek majd egy előalkalmasságira. Ha ott nincs gond, akkor mindenképpen a főiskolát (ami egyetem lesz, hogy vinné el a fene, de nem akartam én egyetemista lenni...) fogom megjelölni, de ha az nem sikerül... Na, akkor fogalmam sincs, mi lesz velem. Biztos, hogy össze fogok törni, mert egyelőre ez az egyetlen mentsváram van, nincs is más, amit tudnék kezdeni magammal. Elmehetnék lovásznak Egerbe, de két nyelvvizsga kell hozzá. Két nyelvvizsga ahhoz, hogy meg tudjam értetni magamat a lovakkal. Igen.

Nos, kellemes estét mindenkinek!